Egy falu téli életképéhez hozzátartozott a lovas-szán is. A nagyobb havazást követően ezt használták a gazdák a széna, vagy szalma behordására a gazdaságba.

Ünnepnapokon, hétvégeken a gyermekek is élvezhették a szánkózás örömét, amikor nem a kis szánkójukkal, hanem egy lóvontatású szánnal "kirándulhattak" a határba.

Elég rossz állapotban sikerült a Múzeum számára elkérni a sok évtizeddel ezelőtt készült lovas szánkót.  Az idő vasfoga bizony meglátszódott rajta. Mivel a szabad ég alatt volt tárolva, így több része elkorhadt, sőt néhány eleme sajnos még hiányzott is. Szerencsére a fa, amelyből készült, időtálló volt. 

Elsőként meg kellett tisztítani a rá ragadt szennyeződéstől, és a felületi korhadásokat is sikerült eltávolítani.

A vasalások is megrozsdásodtak, de a funkciójukat továbbra is biztonságosan el tudják látni.

A felújítás során kiegészítettem egy olyan üléssel, amely - ha használatba kerülne - biztosítaná a kényelmes utazást. A háttámlával és lábtartóval kiegészített szánkón élmény lehetne az utazás.

Most így felújítva vált a Múzeum legújabb kiállítási tárgyává. Bár emiatt használni nem lehet, de megtekintése során felelevenedhetnek a régi telek, amikor a lovas-szánkó a ló nyakába akasztott csengőszóval végig ment a falu főutcáján.

A szánkót Berényi Zoltán hagyatékából a Múzeumnak ajándékozta felesége: Tünde. Köszönet érte!