Bucsai mesterek műhelyei
Az lehet sikeres, aki tesz is valamit, mialatt a sikerre vár. (Thomas Edison)
Mesterségek és mesterek
Sok olyan mesterség szerszámait és eszközeit sikerült a gyűjteményembe megszereznem, amelyek ma már teljesen ismeretlenek. Lehet, hogy a nevüket már hallottuk, de sajnos a legtöbb esetben azt se tudjuk, milyen is lehetett s mire volt az jó, milyen célt szolgált az elkészített munkadarab, vagy eszköz.
A paraszti, mezővárosi polgári igényeket mindig a kézműves, a kisipari módszerekkel dolgozó mesterek elégítették ki. Egy mesterség bemutatása során kirajzolódik annak művelőjének jelleme, emberi tulajdonsága, sőt a lelke is. Ez nem túlzás, hiszen egy jó szakember a "szívét-lelkét" beleadta az elkészítendő termékébe. Mielőtt azonban bármibe is belekezdett volna, meg kellett ismerkednie azokkal az anyagokkal és szakmai fogásokkal, amelyek nélkül lehetetlen hozzákezdeni bármihez is.
Csak akkor érthetjük meg igazán magát a mestert és a mesterséget, ha mi magunk is ismerjük annak néhány fejezetét. Ők is így vágtak bele a tanulásba annakidején, s így válhattak elismert szakemberré.
Ezeket az ismereteket szeretném megosztani a mindenkori látogatóimmal.
Kerékgyártó.
A kerékgyártás alapja az anyagismeret. Nagyon jól kell ismerni minden típusú fa-alapanyagot, hogy a késztermék tökéletes legyen. Tudnunk kell, hogy léteznek kemény és puha fák. Ezek közül természetes, hogy a nagy igénybevételnek kitett szekerek, kerekei és felépítménye csakis keményfából készülhetett. Ezek közül is ki kellett választani a megfelelő fafajtát. A tölgy, a kőris, a platán, a bükk és a gyümölcsfák: a dió, körte, cseresznye stb mindegyike keményfa. A puhafákhoz tartoznak a fenyőfélék a jegenye, a fűz.
Annak ellenére, hogy az idők során egyre több vas, ill.
vasalt alkatrészt használtak a kocsigyártásnál, mégis a kocsigyártó
mesterek csak a fa alkatrészek kimunkálását, valamint annak összeállítását
végezték, a vas alkatrészek elkészítése továbbra is a kovácsmesterek feladata volt.
Kovács.
A kovács szerepe nemcsak a lópatkolásban teljesedett ki. Készítettek, kerítéseket, ajtókra, ablakokra, kapukra vasalásokat. Többnyire közülük kerültek ki a múlt század elejétől a paraszti munkaeszközöket újító, feltaláló emberek. Sokan közülük állatgyógyítással is foglalkoztak. Szerszámaik legjavát, a különféle kalapácsokat, fogókat, vágókat maguk készítették. A Múzeumban látható kovácsszerszámok között a legérdekesebb az a sablon, amellyel a kapuk díszítésére szolgáló csavart vasat formálták.
A fúrógép is érdekes számunkra, hiszen a kézzel hajtott mechanikát napjainkban már nem használjuk.
A mesterek munkájukkal kiegészítették egy másik szakma munkafázisait. Például - mint ahogy a kerékgyártónál már utaltam rá - a kerékgyártó részére a kovács készítette a vasalásokat.
A kenderfeldolgozás eszközei.
Minden háztartásban jelen volt a feldolgozott kender és a len valamilyen formában. Hiszen a lenvászon, a kenderkötél, a zsákok hozzátartoztak a mindennapi élethez. A feldolgozás is a házaknál történt. Alig volt olyan család, amely ne foglalkozott volna a kenderrel. A feldolgozás több fázisból állt. A munkafolyamatok egyes szakaszait más és más helyen végezték. A termesztés, a betakarítás, az előkészítés, a szálformálás, végül a szövés speciális ismereteket igényelt, így az egyes szakaszokra külön "szakosodás" a jellemző.
Miután a len- vagy kenderszálak a tilóval meg lettek törve, el kellett távolítani a köztük maradt szennyeződéseket, a rostokat. A rostok kifésülésére a gerebent használták.
Rokka.
A megtisztított kenderszálak felhasználása igencsak változatos. Lehet vásznat szőni belőle, kötél készítésre is felhasználható. Előtte viszont még egy munkafolyamatra van szükség. Mégpedig a rendezetlen szálak egységesítése, sodrása. Ennek fő eszköze a rokka volt. A rokka lábbal hajtott, kézi fonáshoz használt eszköz. Segítségével szálas anyagokból ( kender, len) fonalak készülnek.
A rokka segítségével a kitisztított, de rendezetlen szálakból fonják egy végtelen hosszú egységgé, fonállá. Ezt a fonalat lehet végül minőségétől és finomságától függően felhasználni.
A rokka kivitele változatos volt. Szinte minden esetben szép díszítést is kapott. Ez azt is mutatja, hogy a rajta dolgozó asszonyok igényelték a látványosan és igényesen elkészített munkaeszközöket.
Kötélgyártó.
A kötélgyártó (kötélverő) mesterember, a fás részeitől megtisztított kender rostjaiból zsinórokat, köteleket készít. Készítményeinek nagyobb része mezőgazdasági eszköz, az állattartás (az istráng, kötőfék,) és a közlekedés nélkülözhetetlen kelléke.
A köteleket egy fogaskerékrendszeren alapuló géppel sodorták a megfelelő vastagságúra és hosszúságúra.
Szövőszék.
A szövés az a művelet, amellyel az egymásra merőleges irányban haladó fonálrendszerek fonalait különböző módon keresztezik, hogy a fonalakból összefüggő lapokat készítsenek. Szövéshez legalább két fonalrendszer kell. A kelme hosszában haladót láncnak, a szélességben haladót vetésnek, a fonalak keresztezését kötőpontnak, a kötőpontok egyszerü csoportosítását alapkötésnek, az összetettebbet pedig mintás vagy ábrás kötésnek nevezik. A fonal minősőgétől függően finomabb, vagy durvább volt a szövőszékről lekerült kelme.
Ismertebb volt a rongyszőnyeget készítő szövőszék. Itt a már elhasznált ruhaanyagokat vágták csíkokra s ezt szőtték külömböző méretű szőnyeggé.
Cipész, suszter, csizmadia.
Talán meglepő, hogy ez a három elnevezés egy szakmát takar. Eredetileg ugyan különböznek, mert a cipész a lábbelik elkészítését végzi, a suszter pedig javítja azokat, míg a csizmadia az igényesebb és látványosabb csizmák mestere. Bucsán egy személyhez sokszor mind a három szakmát párosították. Ugyanis helyi szinten mind a három mesterségre szükség volt, az igényeket csak így lehetett kielégíteni.
A legtöbb munkája a szegényebb vidékeken a suszternak volt, hiszen egy cipőt többször meg lehetett javítani (foltozni, sarkali, talpalni), így az több generációt is kiszolgált.
Fodrász, borbély.
A nők, de a férfiak is igényelték a megfelelő divatos hajviseletet, mely hozzátartozott a kulturált megjelenéshez.
A borbély egy olyan foglalkozást jelöl, amibe hajvágás, borotválás és a szakáll fazonigazítása tartozik.
Ebből adódik, hogy a férfiak nemcsak a hajuk levágása miatt mentek el a fodrászhoz, hanem a szakállszőrzetük eltávolításáért is. Ugyanakkor a borbély műhelye egy olyan találkozási hely is volt, ahol megbeszélhették a világ, vagy a környezetük aktuális eseményeit.
Gondolom ez így volt a női fodrásznál is, ahol a politika helyett a helyi események voltak a középpontban, míg a szépségre váró hölgyek haja a búra alatt száradt.
Szikvízkészítő.
A szikvíz olyan szén-dioxiddal dúsított ivóvíz, amelyet zárt rendszerű technológiával nagy nyomással palackoznak szifonfejes üveg és műanyag palackban, vagy rozsdamentes acélballonban hoznak forgalomba. Szikvíznek (szódavíznek) csak olyan terméket szabad nevezni, amely szifonfejes palackba, vagy szifonfejes felvezető szárral ellátott szikvizes rozsdamentes acélballonba van töltve.
Szikvízkészítők már a múlt század elején is jelen voltak Bucsán, sőt egyedi, - a tulajdonos nevét viselő - üvegpalackok jelzik működésüket. A bemutatott berendezés is ezektől az elődöktől származik. A szikvíz készítése és forgalmazása mindaddig fontos volt, amíg a palackozott olcsó vizek el nem árasztották a kereskedelmi egységeket.
Kádár, bodnár.
A híres borvidékeken működtek igazán a hordókat hordókat, kádakat, faedényeket készítő kádármesterek.
Habár Bucsa nem volt tipikusan bortermelő vidék, mégis szükség volt annak a kevés szőlőtermésnek a kipréselésére és tárolására, amely a kiskertekben megtermett.
Természetesen a kádakban nemcsak szőlőt lehetett préselni és mustot tárolni, de káposzta savanyítására is alkalmaztás, így a felhasználása széles körű volt.
Pék.
A falvak élelmiszer ellátásában jelentős szerepet vállatak a pékmesterek. A "mindennapi kenyerünk" az ő kemencéik forróságában készültek. Régebben vállaltak bérsütést is. Ilyenkor a háziasszonyok által dagasztott és formált cipót, vagy kenyeret helyezte be a kemencébe.
Hosszú évek tapasztalatát, szakmabeli tudást adtak át a mesterek a fiaiknak, akik büszkén folytatják elődeik verejtékes, de szép munkáját.
Egy pékséget nem lehet egy múzeumba elhelyezni, de az itt látható néhány tárgy is jelzi a szakma jelenlétét és fontosságát.
Férfi és női szabó.
A divat nagyon fontos mindenki számára, még akkor is, ha nem a legújabbat követi. Bár készruhákat régebben is meg lehetett üzletekben vásárolni, mégis tökéletesebb volt, amikor saját méretre készíttethetett bárki egy kosztümöt, vagy egy öltönyt.
Az ügyesebb kezű háziasszonyok vállalkoztak arra, hogy saját maguk részére varrjanak ruhákat. Amikor felfedezték, hogy minőségben megközelíti a más által készített terméket, szívességből, később pedig már pénzért is álltak az ismerősök szolgálatára.
Azok a varrógépek, amelyek a Múzeumban el lettek helyezve, bizonyítják azt, hogy nagyon sok otthonban helyet kapott, nemcsak dísznek, hanem használati-munkaeszköznek is.
Kereskedők.
Az árukereskedelem minden településen fontos jelentőséggel bírt. A piacon jutott hozzá a lakosság a zöldségfélékhez, a tojáshoz, az élő baromfihoz. nagyobb vásárokon a szarvasmarha, a sertés és a ló is gazdát cserélhetett.
A háztartásban és a gazdaságban használatos eszközök, szerszámok, a tisztitószerek s egyéb vegyszerek más inkább a nagyobb kereskedelmi egységekben, a szatócsboltokban került forgalomba.
Az áruk eladása sokszor igényelte a pontos mérést. A hitelesített egyszerűbb és a modernebb mérlegek ott voltak a kereskedelmi egységek pultjain.